Top 10 similar words or synonyms for takácsoknak

kétszínűek    0.709663

kosárfonók    0.709162

pölöskefői    0.708890

szabóknak    0.706343

kakaóbabot    0.703965

völgyeknek    0.703721

törökösség    0.702869

prometazin    0.699786

dohánykertészek    0.698903

találmányaikat    0.698545

Top 30 analogous words or synonyms for takácsoknak

Article Example
Takács család (saári) A család fő fészke az előnevet adó Sár(i) község volt, melyet 1912-ben csatoltak Sárvárhoz. Emellett a saári Takácsoknak birtokai voltak még Csánig, Jákfa, Vasegerszeg, Kőszegpaty, Nemescsó, Pusztacsó, Benkeháza térségében is, és egyik águk Sopron vármegyébe is elszármazott.
Szent Balázs Általában gégedaganatok, vérzések, kelések, hólyagbetegségek, pestis és fogfájás esetében imádkoztak és imádkoznak segítségért. Emiatt az orvosok védőszentje. Továbbá védőszentje a takácsoknak, a szélmolnároknak és a fúvós muzsikusoknak is. Időjelző szentként is tisztelik: ünnepének ideje a tél végét és a veszedelmes viharokat jelzi. Ugyanakkor az állatok oltalmazójaként is tisztelik, mint aki távoltartja a farkasokat a nyájaktól.
Sárközi szőttes A vetülék leggyakrabban vörös, többszálasan alkalmazott sodratlan pamutfonál. Ritkábban fekete vagy sötétkék fonallal hangsúlyozottak egyes mintaelemek, a gyászra készített szőttesek színe pedig fekete vagy mélykék. A vörös és kék mintázóvetüléket a takácsoknak a környéken nagy számban működő kékfestők festették meg. Sióagárdon a "forgatásos rakott műhöz", azaz szedett mintákhoz, több színt is használtak, és a "nyers színű alapba fehérrel beszőtt minták" ismertek voltak. Ez a színösszeállítás és a fehér házivászon-ünneplő az öregek és a gyászolók színe volt a Sárközben is még a 18. században, a 19. század fordulójáról azonban ilyen szín összeállítású takácsszőttes innen már nem ismert.
Szőttes A barhentszövő és bakacsinkészítő takácsok a 15. század elejétől követhetők Magyarországon, mint királyi kiváltságokkal védett városi mesterek, akik a német eredetű szóval barhentnek és az olasz eredetű szóval bakacsinnak nevezett, pamuttal mintázott vásznakat szőtték. Díszes szőtteseik halotti lepelnek is szolgáltak; a bakacsin szó később egyes vidékeken más anyagú koporsó-terítők és gyászfüggönyök megnevezésére is használatos volt. A 15. században tiltották ugyan más takácsoknak a színes pamuttal való mintázást és a sávolysoros szövést, ennek ellenére maguk a barhentszövők hamarosan beolvadtak a többi takács közé és mintáik is leegyszerűsödve bekerültek a takácsmintakönyvekbe. A sávolyos takácsok főleg damasztot szőttek úri és polgári megrendelők számára. A hímes takácsok készítették a csíkokban piros, kék színnel mintázott vásznakat, a 18–19. századtól egyre inkább a parasztok számára. Némely vidéken közvetlenül ezektől a takácsoktól tanulták meg a parasztasszonyok a mintás szövést. Más tájakon, különösen a Dunántúlon, a parasztok is takácsszőtteseket használtak (dunántúli takácsszőttesek) egészen a gyári vásznak térhódításáig.
Nagydisznód A 18. századi gyapjúkonjunktúra idején földrajzi helyzete Erdély legfontosabb takácsközpontjává tette. 1750-ben 383 családfőjéből 230 volt takács és itt dolgozott az erdélyi takácsok több mint fele. A 19. század első felében ötszáz céhes mester foglalkozott a posztókészítéssel és szövéssel. Az erdélyi posztótermelés egyharmadát adta és az évi átlagosan 1 millió 250 ezer kilogramm gyapjúból itt készítették a posztót ("szűrvég") a debreceni cifraszűrhöz – évi 200 ezer szűrre elegendőt. 1838-ban manufaktúrái 1400 fonómunkást foglalkoztattak a szomszédos, főként román falvakból. Az 1857-es népszámlálás szerint lakosságának 35%-a volt idegen illetőségű. 1806-ban nyert ismét vásártartási jogot. Vásárai nemcsak a gyapjú felvásárlására jelentettek alkalmat a takácsoknak, de itt árusították híres savanyúkáposztáját "(Hêiltner Krojt)" és ízletes cseresznyéjét is. Egy század végi angol útirajzírónő említést tesz rendellenesen magas férfi lakóiról.
Krapina A települést 1193-ban Kalán pécsi püspök, horvát és dalmát gubernátor oklevelében említik először. Ebben a püspök engedélyezi Domonkos zágrábi püspöknek és utódainak azt a jogot, hogy a korponai szőlők és gabonafélék terméséből tizedet szedjenek. 1225. június 2-án itt tartózkodott Béla ifjabb király. A város Szent Miklós tiszteletére szentelt középkori templomát 1311. július 6-án említi először a zágrábi püspök oklevele „Sancti Nicolai de Krapina” alakban. I. Lajos király 1347. március 1-jén kelt oklevelében Krapinának kiváltságokat adott. 1416-ban a Cillei grófok is megerősítették a város kiváltságait. 1418. december 26-án kiadott oklevelében Cillei Hermann gróf a város bírájának és tanácsának kérésére a Szent Mihály arkangyal ünnepét (szeptember 29.) követő vasárnapra évenkénti vásár megtartását engedélyezte. A vásártartási jog elősegítette a céhek fejlődését, melyek egészen a 20. századig működtek a városban. Céhük volt többek között az asztalosoknak, a fazekasoknak, a tímároknak, a takácsoknak, a kőműveseknek, a lakatosoknak, a nyeregkészítőknek, a molnároknak és a pékeknek is. Vitovec János zagorjei gróf halála 1469 után az uralkodó újra megerősítette a város régi jogait. 1473-ban a város és környéke először szenvedett el egy nagyobb török támadást. 1489. november 19-én Hunyadi Mátyás kiterjesztette a város éves vásártartási jogait Szent Flórián és Szent István király ünnepére. 1588. január 8-án II. Rudolf megerősítette a város kiváltságait, majd még ez év nyarán új pecsétnyomót adott a városnak az 1573-as parasztfelkelésben elpusztult régi helyett.
Shkodra Lekë Dukagjini előbb 1474-ben, majd 1478–ban verte vissza II. Mehmed ostromló seregét, de a hősies ellenállás dacára 1479-ben a vár végül oszmán kézre került (török neve İşkodra). A török megszállást követően a lakosság nagy része elmenekült. A 17. században ismét fejlődésnek indult és az İşkodrai szandzsák székhelye lett. Hamarosan Észak-Albánia gazdasági központjaként funkcionált az itt tevékenykedő kézműveseknek – takácsoknak, selyemkészítőknek, fegyverkovácsoknak és ezüstműveseknek – köszönhetően. A Bushati család 1757–1831 közötti uralma alatt İşkodra pasalikközpont lett. Ekkor épültek a sokfelé ma is látható kétemeletes kőházak, a bazár és a közeli Kir folyó fölött ívelő, tizenhárom lyukú, szamárhátú mesi híd "(Ura e Mesit)". 1788-ban a korábban a montenegrói Cetinjét is bevevő Kara Mahmud Bushati lemészárolta a hozzá érkező osztrák követeket, s jutalmul a szultán kinevezte İşkodra kormányzójává. A Bushatik uralmát követően az ismét szandzsákszékhely város népe több ízben, 1833–1836-ban, 1854-ben, 1861–1862-ben és 1869-ben is fellázadt az oszmán uralom ellen, de mindannyiszor leverték a felkelést. 1867-ben az Üsküpi szandzsákkal egyesülve jött létre az İşkodrai vilajet. A városlakók kivették részüket az albán felszabadítási mozgalom, a Prizreni Liga 1878-as tevékenységéből is. A városlakókból szervezett fegyveres alakulatot bevetették az İşkodrát is fenyegető montenegrói csapatok ellen, Plavë, Gucia, Hot és Grudë védelmében, valamint a már megszállt Ulqin ostromakor.
Vágbeszterce A vár alatti település története szorosan kapcsolódik a vár történetéhez. Legkorábbi említése 1330. július 13-án történt. Temploma a 14. században épült. 1432-ben a várost felgyújtották a husziták. A tűzvészben elégtek a város oklevelei, így lakói a kiváltságokat igazoló okiratok nélkül maradtak. Kérésükre Luxemburgi Zsigmond 1435. április 23-án kelt oklevelében megerősítette a város korábbi kiváltságait. 1458-ban Hunyadi Mátyás a várost 16 faluval együtt hűséges szolgálaiért Podmaniczky Lászlónak adta. Ezzel a vár és uradalma száz évre a család tulajdonába került. László fia Podmaniczky János Pozsony vármegye főispánja, pozsonyi várkapitány végrendeletében Vágbesztercét is megemlíti. Ebben meghagyja, hogy védőszentje Szent János tiszteletére itt templomot építsenek. 1506. január 2-án 30 tagú városi tanácsot hozott létre. A városban ekkor már céhek is működtek. Céhe volt a mészárosoknak, a takácsoknak, a csizmadiáknak és iskola is működött a településen. Vágbeszterce Óvárral együtt azok közé a települések közé tartozott, ahol a céhek okiratai szlovák nyelven íródtak. A mohácsi csata után birtokosai Podmaniczky János és Rafael lettek. A Podmaniczky család Rafael halálával 1558-ban kihalt és az uradalom a Balassáké lett. 1571-ben Miksa császár évi két országos vásárt engedélyezett a városnak, egyet a Háromkirályok, egyet pedig a Szentháromság ünnepén. 1604-ben Bocskai hajdúi dúlták a környékét. 1656-ban III. Ferdinánd megerősítette és kiterjesztette a város kiváltságait, újabb két vásárt engedélyezett számára és a felső malom mellé fűrészmalom építését is engedélyezte. 1679-ben és 1680-ban Thököly Imre kuruc hadai, majd a Rákóczi-szabadságharc idején 1707-ben Bercsényi és Ocskay hadai pusztították a területét. 1813. augusztusában nagy árvíz pusztított. A Vág áradása embereket, állatokat, lakóházakat és gazdasági épületeket sodort el. Több mint száz lakos esett áldozatul a városban, a károk elérték a milliós nagyságrendet. 1831-ben a kolerajárványban 135 lakos pusztult el. 1832-ben a város egyik része, 1834-ben másik része égett le. 1858. február 15-én este földrengés rázta meg a várost és környékét, ekkor omlott le a vár tornya is. 1886-ban a város minden korábbi kiváltságát elveszítette és egyszerű községgé vált.